El kell meséljem

Az embernek vannak gyerekkorban, gyerekként kialakult vágyai, tervei, melyek az évek során szépen elkopnak vagy meghalványodnak. Nem abba az irányba indul, nem azt tanulja, teljesen más szakmát választ magának, de az a kis motoszkálás mindig megmarad. Általában ezekből a gyerekkori vágyakból, dolgokból lesznek később az életre szóló, minden pénzt elnyelő, minden maradék szabadidőt felőrlő hobbik.

Én is így lettem a fotózással. Kezdetben enyhébb formában, később viszont egyre jobban belemelegedtem a dolgokba. Persze ezek az eszközök egy vagyont érnek, és nekem talán sosem lesz annyi pénzem, mint amit bele tudnék tenni ezekbe az eszközökbe, de egy egész jó alap gépparkom kezdett már kialakulni, amikor a feleségemtől évfordulónk alkalmából kaptam egy fotós iskolai képzést ajándékba. Akkor még fogalmam sem volt, hogy valóban életem egyik legnagyobb kalandja indult. Az iskola egy éves volt, és kifejezetten nem az volt a célja, hogy papírt adjon, de ha valaki elvégezte és megcsinálta a vizsgát a végén, akkor képesítést is szerezhetett.

Ezt elvégezve kisebb munkákat el is vállaltam. Mondjuk például egy esküvőt sosem mernék vállalni, de apróbb családi és jegyes fotózásokat már megcsináltam.

Ekkor kaptam a második ajándékot a feleségemtől. Egy képzést a https://fotodastudio.hu/ csapatában, hiszen minden ételt, amit készített és minden tárgyat, amit a házban megtalált az ember én már a kis házi stúdiómban biztosan lefotóztam egy párszor. Hihetetlen élmény volt ez a képzés, és mindig hálás leszek a feleségemnek, nem csak azért, mert megadta ezt az élményt számomra, hanem azért is, hogy támogat, kéz a kézben halad velem ezen az úton is, holott csak egy hobbinak nevezhető, ami egészen idáig csak vitte a pénzt. Most már talán elkezd majd termelni is, egy biztos, hogy imádom, és életem egyik legmeghatározóbb élménye volt a Fotoda csapatánál töltött tanulmányi idő.

Az úszótábor emlékére

Az az iskola, ahová testnevelő tanárként sikerült elhelyezkednem több szempontból is tökéletes választásnak bizonyul számomra minden egyes pillanatban. Egyrészt nagyon jó a tanári közösség és jól kijövünk egymással, másrészt pedig hihetetlen a tanári erő és az igazgató hozzáállása a gyerekekhez. Ha lehet ilyet mondani, a régi iskolák érzetét kelti ez a pici iskola, ahol még a gyerek volt a középpontban, a tanárok pedig lelkesek voltak és mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyerekek az általános iskolában minden olyan induló csomagot megkapjanak, amik segítik majd őket, hogy különleges, jó felnőtt válhasson belőlük.

Nagyon szeretek itt tanítani, szeretem az itteni környezetet és a gyerekeket is. Méginkább szeretem a minden évben megrendezésre kerülő úszótábort. Hihetetlen, de számomra is nagy élmény ez. Nem csak a sport, hanem a gyerekek szemének csillogását látni az esti tábortűznél, a közös éneklések, a sütögetés, az éjszakai túrák, a számháború, bújócska és még sorolhatnám. Azok az élmények, melyek nélkül teljesen üres a gyerekkor. Mi meg tudjuk adni ezeket a gyerekek számára, és kifejezetten büszkék vagyunk erre.

Minden évben készül is valamilyen emlék a táborról. Általában természetesen itt is az egyedi mintás pólók szoktak előtérbe kerülni, de javaslatomra ebben az évben egy kuriózum kerül terítékre, a törölköző hímzés, és ezzel egyvonalban az egyedi mintával és névvel ellátott törölközők. Van ugyanis egy nagyvonalú támogatónk, aki minden évben segítséget nyújt számunkra ennek a tábornak a megszervezésében és a kis emlék beszerzésében egyaránt. Hihetetlen élmény lesz látni a gyerekek arcát, amikor rádöbbennek, hogy ebben az évben a megszokott kis nyomtatott póló helyett egyedi hímzett törölközőt kap mindenki. Remélem nagyon tetszeni fog nekik. Én már alig várom, hogy megkapjam a sajátom, leginkább azért is, mert én láttam a mintát és tudom, hogy nagyon egyedi és szép lesz ez a kis törölköző, nem mellesleg pedig egy örök emlék erről a táborról is.

A főnököm ajándéka

Az ember, ha egy közösségben dolgozik, többféle képpen is viselkedhet. Szeretheti a kollégáit és figyelhet rájuk, persze a főnökkel egyetemben, vagy épp közömbösen, ridegen, csak a munkára koncentrálva építheti karrierjét. Én az első típus vagyok, ami persze számtalan esetben előnyt jelent, számtalan esetben viszont konfliktusokat vagy nehéz helyzeteket okozhat.

A főnököm ötvenedik szülinapjára készülve, a társaság elkezdte találgatni, persze a legnagyobb titokban, hogy mit kellene számára ajándékba adni, minek örülne a legjobban, de kezdtem látni, hogy tanácstalanság, később pedig a teljes kétségbeesés jellemzi már az összegyűlteket. Nem könnyű persze egy ilyen helyzetben, mert szeretnének tényleg értékes, az ünnepelt számára nagyon jó érzéseket keltő ajándékot adni, de ehhez az kellene, hogy valamennyire azért személyesen ismerjék őt, és ne csak amunkájából adódó kapcsolatból meríthessenek ötletet.

Én az a típus vagyok, aki nagyon figyel, mindig minden részletre, és ebből adódóan kicsit talán olyan dolgokat is észrevezek amit más nem, ezáltal egy picit, mintha személyesebben ismerném a kollégáim, pedig ez csak odafigyelés kérdése. Tudom például, hogy a főnökünk valamelyik reggel, a kávéját kortyolgatva, és velünk beszélgetve a konyhában, egy újságot lapozgatott, és megállt egy vászonkép mellett. Hosszasan időzött a nézegetésével, és ebből láttam, és persze a mosolyából, hogy tetszik neki. Én azt gondolom, hogy egy ilyen képnek nagyon örülne az irodája falára.

Meg is kerestük az újságot és a képet is, de sajnos már nem volt elérhető. Én azonban felkutattam egy gyönyörű levendulás képet a szalaibalazs oldalon, és gyorsan meg is rendeltem. Amikor a főnökünk kibontotta hatalmas meglepetés és öröm látszódott az arcán, majd megkérdezte, honnan tudtuk, hogy szeretne egy vászonképet. Csak mosolyogtunk és számtalanszor boldog szülinapot kívántunk és élveztük ahogy örömködve nézegeti a képet, elcsodálkozva, hogy vajon honnan találtuk ki, hogy ő nagyon szeretne egy ilyet.

Ne kötődj senkihez! Válaszd szolgáltató függetlenül a legjobb modelleket!

Tény, hogy ma már leginkább a mobiltelefon az a használati cikk, ami mindenki számára egyaránt létfontossággal bír. Hiszen egész napunk során használjuk, és  az alkalmazások megoldanak problémákat, megkönnyítenek helyzeteket. Ezért is fontos a megfelelő kártyafüggetlen telefonok beszerzése. De egy telefon beszerzése nem olyan könnyű, mint régen volt, hiszen megváltozott a kínálat. Sokkal tübb fajta modellt szerezhetünk be, több formában, több helyről. De ki tud ezen kiigazodni?

Mobiltelefon: az örök kérdés: kártyafüggetlenül, vagy szolgáltatótól rendeljünk?!

Mint manapság szinte minden témakörben a mobiltelefonok esetében sem könnyű kiválasztani a megfelelő típust. Pont a megfelelő helyről megrendelni azt pedig csak saját, vagy mások tapasztalatának útján lehetséges. Vannak ilyen-olyan készülékek, a nevesebb és kevésbé ismert gyártóktól, melyek elsőre nem tűnnek rossz alternatívának, de hosszútávra nem biztos, hogy a legjobb megoldást nyújtják számunkra.

Ezért érdemes az irányba gondolkozni, hogy mire akarjuk pontosan használni az adott telefont, mely funkciói a legfontosabbak, és akkor közelebb kerülünk a jó döntés meghozatalához. Ezzel a legnehezebb kérdések egyikét már meg is oldottuk, jöhet a következő: honnan rendeljük meg. A mobiltelefonnal foglalkozó webáruházak között igen nagy eltérések vannak az árak tekintetében.

A kiugróan olcsó shopokkal az a tapasztalat, hogy nem szabad foglalkozni. Inkább koncentráljunk a picit ugyan drágább, de nem horror áron dolgozó shoppokra, hiszen itt a megfelelő szerviz háttér, garancia, és minden ügymenet biztosított lesz, hogy ne érjen bennünket csalódás.

A legjobb csapat az állományban

Egy kis játékot találtam ki a minap, amit a vállaltban, amit vezetek meg szeretnék csinálni. Kíváncsi voltam, hogy a munkavállalók belülről ugyanúgy látják-e a szolgáltatók, külső partnerek munkáját, hozzáállását, értékét a vállalti működésben, mint én, felülről, a cégvezetés éléről. Ez jó kis visszajelzés lehet, hiszen ők vannak velük napi szinten kapcsolatban, és ők átják azt is, hogy adott esetben milyen stílusban vagy hanyadjára tudják elvégezni a feladatukat az adott területen. Vagyis, hogy mennyit kell helyettük dolgozniuk, és hogy mennyire jó velük együtt dolgozni.

Ki is hirdettem egy játékot, ami arról szólt, hogy aki kitölti ezt a kérdőívet, kap egy számot, amit a kérdőíven feltüntetünk, így garantáltan nem fog sehova visszajutni, sem a neve, sem a válaszok, hiszen ő megőrzi a számát, ami csak ahhoz kell, hogy a sorsoláson részt vegyen. Mert azok a kérdőívek, amik nem csak elnagyoltan, hanem rendesen és normálisan, információkat hordozva kitöltésre kerülnek, egy sorsoláson vesznek részt, ahol tizenöt ajándékot sorsolunk ki, és a fődíj az bizony szabadnapokban lesz mérhető. Kell a megfelelő motiváció, gondoltam, és hát a játékokat is nagyon szeretem. Közel száz fős a cég, de tudom, hogy nem mindenki releváns a felmérésben, így körülbelül olyan nyolcvan ember az, aki mérvadóan válaszolhat maximum. Ebből tizenöt fő ajándékot kap, ami szerintem nem rossz esély.

A dolgozóim szerint sem, mert bizony sokan kitöltötték a kérdőívet, az ajándékoknak pedig hatalmas, széles mosollyal örültek, amit nem is csodálok, de nem gondoltam volna azért, hogy ennyire fogják élvezni ezt az egészet. És azt sem gondoltam volna, hogy az eredmény ennyire meglepő lesz számomra. Volt olyan szolgáltató, akit le is váltottam, és külön öröm volt nézni a kollégák arcán azt, hogy ennek az egésznek nem csak a játék és az ajándékok volt az értelme, hanem konkrét intézkedéseket is hozott.

Amin még jobban meglepődtem, hogy a „legjobb csapat, legjobb szolgáltató” díjat egy olyan csapat nyerte, akik szinte láthatatlannak kellene, hogy legyenek a rendszerben, ezek szerint mégis annyira jó kapcsolatot ápolnak a kollégákkal, és leginkább olyan jó munkavédelmi oktatás és tűzvédelmi oktatás jellemzi őket, hogy nagyon szeretik őket a munkavállalóim, mert bizony ezt a díjat a https://tsrsafety.hu/ csapata vitte el. Meglepetés és egyben öröm is volt számomra, mert nagyon sok jó véleményt olvastam, és azt látom ebből kitűnni, hogy tudják és értik a kollégák, hogy egy esetleges veszélyhelyzetben mit kell tenniük, ami valódi védelmet nyújt számunkra, és így én is nyugodt lehetek a nem várt eseményekkel tekintetben.

Egy lánybúcsú tökéletes emléke

Bizonyára mindenkinek ismerősek azok a gyerekkori évek, amik felhőtlenül, játékkal és kacagással teltek el, és amelyet megannyiszor a szürke és szorgos, sokszor gondokkal tarkított hétköznapokon bizony számtalanszor vissza is emlegetünk. Szívesen visszarepülnénk néha ezekbe az időkbe. Még akkor is, ha azok a barátok, akik akkor velünk voltak még mindig fogják a kezünk a jobb és a rosszabb napokon egyaránt. Együtt éltünk át számtalan dolgot és együtt is tervezünk még legalább háromszor annyi élményt eltölteni.

Az egyik ilyen például a lánykérés, az esküvő megszervezés, a lánybúcsú, legénybúcsú szervezése, megélése. Az én barátnőm például már közel tizenhét éve az életem része. Számtalan dolgot éltünk át együtt. Csináltunk sok-sok hülyeséget és éltünk át hatalmas feladatokat is, amikből nagyon sokat tanultunk. Amikor megkérték a kezét szinte rögtön felhívott és együtt sírtunk a telefonban. Szinte egymás testvéreként érezzük magunkat. A család részének számítunk a szüleink és testvéreink tekintetében is. Teljesen egyértelmű tehát, hogy mindenképpen szeretném örök emlékezetessé tenni a lánybúcsújának napját. Véleményem szerint ezt azzal tudom a legjobban megtenni, hogy minden kis apró részletre nagyon odafigyelek és kidolgozom azt. Hiszen mindent a részletek határoznak meg.

Például elhatároztuk, hogy mindenki egyedi pólóban lesz, amit a póló nyomtatás segítségével valóban feltűnővé, de közben széppé és elegánssá varázsolunk. Ki is választottuk már a pólókat, azok mintáit és a rájuk szánt feliratot. Azt gondolom, hogy ez nem csak a megjelenésünket fogja tökéletessé varázsolni, hanem szép emlék lesz mindenki számára, amit majd tíz-húsz év múlva a fiók mélyéről előszedve visszarepít minket arra a szép estére, amit együtt töltünk el. Már alig várom, hogy kézhez kapjam és felpróbálhassam ezeket a valóban egyedi és csodaszép pólókat.

Egy ötlet, egy kivitelező, egy csapat

A Heelgood egy olyan terméket fejlesztett ki, amely vezetés közben, óvja cipőinket a kárpit okozta dörzsöléstől és szennyeződésektől. Ez nem más, mint egy elasztikus anyagú cipősarokvédő, amely egy pillanat alatt felhelyezhető, és egyben a divatos megjelenést is biztosítja. Attalai Zita designer tervezte meg ezt a csodás terméket. 20 éves szakmai tapasztalatának köszönhetően és sikeres eredményei révén, nagyszerűen tudta kivitelezni ezt az egyszerű, de egyben nehéz ötletet. A Heelgood csapata mindent megtesz a nők tökéletes megjelenéséért, amiben cipőnk is nagy szerepet játszik.

Rengeteg színben kapható, így nem okoz gondot, biztosan minden cipőnkhöz találunk megfelelő színűt. Sokan, köztük én sem hallottam erről ezelőtt, és igazából nem is tudtam, hogy létezik ilyen probléma, de be kell vallanom, ahogy megtudtam, hogy ilyen előfordulhat, azonnal elkezdtem ellenőrizni a cipőimet, egyesével. Sajnos nálam némely cipő már menthetetlen volt, amik persze még használhatóak, de már így, hogy tudom, foltos és kopott, nem veszem fel elegáns alkalmakra.

Fájó szívvel konstatáltam, hogy rengeteg pénzt dobtam ki ezeknek a sérüléseknek köszönhetően, így azonnal be is rendeltem ezekből a remek termékekből, melynek köszönhetően már a legnagyobb biztonságban tudhatom a saját „kollekciómat”, így újra bátran merek beülni az autómba, akár hosszabb utakra is kedvenc cipőimben, melyekben mindenhol, minden körülmények között bátran megjelenhetek. Ezen termékek bőven megérik a pénzüket, hiszen egy cipő jóval drágább és nehezebben is találok megfelelőt, mint a sarokvédőkből, amelyek azon túl, hogy gyorsan és egyszerűen fel-, illetve levehetőek, minden formára és méretre kiválóan alkalmazkodnak.

Öröm az ürömbe

Régóta szerettem volna egy okos karórát, és hosszas kutatás után egy Apple Watch karórával leptem meg magam. Kellet idő, mire megszoktam, de mára már egyszerűen imádom. Akár munkába, akár sportolás közben, egyszerűen mindenhová magammal viszem, és ha valami oknál fogva le is kell vennem, szó szerint hiányzik. Nagyszerű társnak bizonyul a hétköznapokban. Viszont, kerékpározás közben sikerült elesnem nemrég, és én nem, de sajnos a karórám látta igazán kárát.

Szerencsére nem maga az óra sérült, hanem a szíj. Amikor pótolni szerettem volna, nem egy boltból jöttem ki szomorúan, mert vagy nem volt olyan színben, ami tetszett volna, vagy épp nem olyan fajta volt, amit szívesen hordtam volna. Majd eszembe jutott, hogy az interneten biztosan tudok rendelni valahonnan, és szerencsére bele is botlottam egy nagyszerű Apple Watch shop-ba, ahol nem csak egy, hanem mindenféle színű és fajtájú Apple Watch szíjat lehet rendelni, sőt még tokot, töltőt és egyéb kiegészítőket.

Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy nem csak szilikon, hanem fém és szövet szíjat is árulnak. Így már nem is egy, hanem kettő szíjjal lettem gazdagabb és a biztonság kedvéért, még egy két apróságot berendeltem órámhoz. Gyorsan megjöttek a kiszemelt termékek, így végre mára már mindenhova újra magammal vihetem okosórámat, hisz minden öltözetemhez remekül tudom párosítani. Az esés sebei így végleg elfelejtődtek, és be kell látnom, hogy még jól is jött, hiszen ha ez nem történik meg, nem szánom rá magam, és nem keresek szíjat. Akkor nem találok rá erre a remek oldalra, és nem tudnám minden öltözékemhez hordani az órám. Minden okkal történik, csak észre kell venned a jót a rosszban.

Hozd ki a maximumot telefonodból

Olykor én is fáradt és kimerült tudok lenni. Szó szerint hasznavehetetlen. Főleg egy nehéz nap után, amikor a munkából hazaérve még a konditerembe is átmegyek és jól „ráedzek”. Hosszas folyamat, amíg a szervezetem regenerálódik egy ilyen megterhelés után, főleg, ha mindez hétfőn történik és még messze a péntek, és a hétvégi pihenés.  Az alvással tudunk energiát gyűjteni, amiből futja másnapi teendőinkre, hol többre, hol kevesebbre.

Viszont a mobilunk sajnos kikapcsolt állapotban nem képes öntöltésre, így nekünk kell erről gondoskodnunk. Számos olyan programot találhatunk az okostelefonunkon, mely folyamatosan fut a háttérben, ezzel nagy terhelést róva az akksira. A telefon is jelzi, ha már akkumulátor problémája van, hiszen rohamosan csökken a telefon üzemideje, jóval a megszokott idő előtt lemerül, és van, hogy hirtelen már ki is kapcsol. Ennek akár külső jele is lehet, méghozzá az akkumulátor felpúposodása. Ilyen esetben, ha már észleljük a jeleket, mindenképp látogassunk el egy szakszervizbe. Ha iPhone telefonod van es ugyanez a problémád, akkor az iSzerelés csapat a te megmentőd.

Kifejezetten Apple termékek javítására szakosodott csapattal találod szembe magad. Látvány szervizük segítségével te is nyomon követheted, hogyan zajlik az iPhone akkumulátor csere, ami után készüléked újra a régi formájába lendülhet. Hozzáértésüknek, és nagyszámú raktározott alkatrészeiknek hála gyorsan, helyben megoldjak a problémát. Utána pedig használd  bátran a mobilod újra maximális szinten.  Hozd ki telefonodból is a legjobb formát, válaszd az iSzerelést.

Egyetlen webshop, számtalan lehetőség

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én, ahogy közeledik a karácsony, úgy lesz egyre inkább úrrá rajtam a pánik, hogy kifutok az időből. Nem tudom, kit milyen ajándékkal lepjek meg, és attól tartok, mire kitalálom, már nem lesz időm beszerezni a kiszemelt terméket.

Ezért elég korán, már októberben elkezdtem bújni a netet, ötletek után kutatva. A keresgélés sikerrel zárult, és kijelenthetem, hogy idén végre nyugodtan várom a szentestét. Hogy lehet ez? Úgy, hogy már itt lapul elrejtve minden szerettem ajándéka. Az Baseus shop-jában könnyedén rátaláltam mindenki ajándékára. Ez a cég különböző telefontartozékok forgalmazásával foglalkozik. Mivel a mobiltelefon manapság minden percben jelen van életünkben, úgy gondoltam, igazán örömet szerezhetek családtagjaimnak, ha hasznos kiegészítőkkel lepem meg őket. Édesapámat egy elegáns asztali telefontartóval lepem meg, amit az irodai íróasztalára képzeltem el. Édesanyámat egy power bank-kal ajándékozom meg, mert kicsit régebbi a telefonja, és már nem a régi az akksija, hamarabb lemerül.

A hugom sportol, rendszeresen részt vesz futóversenyeken, ezrét neki AirPods fülhallgatót szánok a fa alá. Így nem zavarja majd a fülhallgató vezetéke edzés közben, mialatt a kedvenc számait hallgatja. És, hát mivel csak karácsony jön, magamat is megleptem. Annyira klassz bluetooh hangszórókat láttam a webshop-ban, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. A legjobb, hogy idén nem kellett a rengeteg ember, a nagy tömegben vesztegelnem, mert mindent házhozszállítással rendeltem meg. Szuper, minőségi termékek érkeztek a csomagban. Így már csak a csomagolópapír színét kell eldöntenem, és a tőlem tehető legszebben becsomagolnom az ajándékokat.